Vajon el lehet-e táncolni egy eleddig leginkább csak prózai színpadon játszott, olyan nagysikerű színművet, mint a Képzelt beteg?
Folyamatosan ez a kérdés volt előttem, míg meg nem néztem az egri G G Tánc Eger előadását. És a válasz: igen, el lehet. Többé-kevésbé. A kevésbét azért írtam, mert a műfajok csatlakoztak, kiegészítették egymást; ugyanis a tánc mellett nem kevés prózai rész is volt az előadásban, melyet Grecsó Zoltán rendezett és koreografált.
Persze a darab igazából Moliére-ről szól, nem véletlenül játszotta ő a főszerepet, amikor bemutatták. És a képzelt beteg is Moliére, aki mindenfélét bemesél magának, csak azt nem hajlandó belátni, hogy más baja van. Tüdőbaja, ami a sírba viszi. Kell-e ennél szebb halál egy művésznek, mint a színpadon meghalni? Márpedig a valóságban és ebben a feldolgozásban is ez történik, miközben fontos szerephez jutnak az orvosok, akik csak a halál beálltát konstatálják, de már nem segítenek a szenvedőn. Amolyan "Istent játszani" szindróma ez, ami sok orvosra jellemző, és ebben a táncjátékban ez kiteljesedik. A sok közül a másik szál az egykori társszerző, Lully és az általa gerjesztett versengés az írófejedelem és közte. Nyilvánvalóan az író Lully általi folyamatos megaláztatása is közrejátszik a halálában. Persze vannak szerelmek, esküvő, gyerekek, humor és tragédia, és ahogy a plakát írja: reality is bőven, de egy a lényeg: Moliére élt, él és élni fog, de zene nélkül semmit sem ér!
Fejes Imre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése