Kecskeméti táncok

Kecskemét City Balett


Kodály Zoltán a XX. század egyik legnagyobb hatású zeneszerzője volt, aki élete végéig kecskemétinek tekintette magát. Nem véletlen, hogy a város nevéhez szorosan kapcsolódó balettegyüttes, és annak vezetője erős vonzódást érez ehhez a karizmatikus és gyönyörű zenei forráshoz. Az előadás a zeneszerző ránk hagyott szellemi örökségéből táplálkozik, összhangot kíván teremteni Kodály gondolatainak lényegi tartalmával úgy, hogy kiszélesíti a kört, globális kontextusba helyezve azokat az élet más területeivel is. Az általa fontosnak vélt gondolatokra reflektálnak a táncművészek Barta Dóra koreográfiájában, műfajuk igen izgalmas nyelvén. Szabad asszociációkra nyílik tehát lehetőség, melyek közt megtalálható a nemzeti identitás, az eredet, a gondoskodás, a néphagyomány, az ember, a természet, a küzdés, a gyermek, a párkapcsolat a közösség, a haza szeretete: mindezt korszerű köntösbe öltöztetve. A részletek nem elsősorban konkrét történeteket elevenítenek fel: alkotói szándék szerint gondolkodni, érezni engedik a nézőt egy olyan művészről, akinek mindenen áttörő szándéka volt a földi életet szebbé, jobbá, gazdagabbá tenni a zeneművészet terén.

Táncművészek: Szőllősi Krisztina, Nagy Nikolett, Varga Lotti, Jurák Bettina, Földesi Milán, Szóka Roland, Raj Martin, Rónai András (m.v.) táncművészek
fény: Katonka Zoltán
koreográfus-rendező: Barta Dóra
Az előadás 50 perces

2013-ban Barta Dóra Harangozó-díjas, Érdemes Művész koreográfus művészeti vezetésével született meg a Kecskemét City Balett. A társulat egyedi stílusát jellegzetesen meghatározó alkotó mozgásvilága egyszerre zsigeri, költői és gazdag érzelmi töltetű. Az együttes a teátrum tánctagozataként is új színfoltot, új közönséget vonzott Kecskemét város kulturális életben. Önálló táncszínházi előadásaikban ötvöződnek a klasszikus balett és a kortárs tánc jellegzetességei. A tánc iránti elkötelezettség és a magas művészi színvonal a társulat védjegyének számít.

További információ:
Bethlen Téri Színház
1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
+36 1 342 71 63
www.facebook.hu/bethlenszinhaz
www.facebook.com/kecskemetcitybalett

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése