Egyetlen

Figura Stúdió, Gyergyószentmiklós


színházi merénylet egy testre
Egyetlen: az a szó, amiben elfér egy élet. Minden, ami volt és lesz, ott van egyetlen pillanatban, egyetlen jó-rossz döntésben, egyetlen szerelemben, egyetlen lélegzetben, egyetlen… Kár lenne nem észrevenni: egyetlenek vagyunk. Ebből a felismerésből indult a próbafolyamat azzal a szándékkal, hogy ami létrejön, az személyes és önazonos lehessen. Az előadás több kicsi szösszenet, amely a nőiség különböző szerepköreit vizsgálja néha kritikusan, néha csak elmesélve, megidézve, vagy éppenséggel megélve. Színházi merénylet egy testre – az előadás azért is kapta ezt az alcímet, mert a téma adott esetben maga a színész, aki saját életéből és tapasztalataiból is idéz pillanatokat. Mindezt azért, hogy végül eljuthasson a saját igazi hangjáig, a belső csendig és addig a mozdulatig, amiről eddig nem tudott.

Alkotó-előadó: Máthé Annamária
Rendező-koreográfus: Györfi Csaba

A Figura Stúdió Színház Erdély hetedik magyar nyelvű színháza, az egyetlen, amely alapításától fogva hangsúlyozottan kísérleti programmal rendelkezik. A Figura egyszerre próbál megfelelni kísérletező hagyományainak és a 20 000 lakosú kisváros elvárásainak. A kis létszámú társulat törekszik e két egymással látszólag ellentétes elvárást ötvözni, így mára a színházi nyelv megújítását célzó törekvések mellett felnőtteknek és gyerekeknek szóló bérletes előadások is szerepelnek repertoárjukban.

További információ:
Bethlen Téri Színház
1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
+36 1 342 71 63 / +36 20 616 1156
www.facebook.hu/bethlenszinhaz
www.figura.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése