A csend szigetei

Duna Táncműhely

Az előadáshoz tartozó blogbejegyzések

A hallgatagság nem azonos a mozdulatlansággal, mint ahogy a jelentéstelenséggel sem. A tánc eredendő kapcsolata a csenddel annyit jelent, hogy nonverbális műfaj – ugyanúgy, ahogy a képzőművészet és a zene. A kimondhatatlant mesélik el, ott szólalnak meg, ahol a verbális nyelvek szükségképpen elhallgatnak. A tánc, a maga érzéki közvetlenségével egy nyelv előtti világra utalt – még akkor is, ha a színpad jelentésekkel telített világában mutatkozik meg előttünk.
A csend szigetei két szólóból és egy duóból álló produkció, két olyan előadó egyéniség tolmácsolásában, akik az első pillanattól kezdve meghatározzák a Duna Táncműhely művészi működésének arculatát, útkereséseinek irányát. A két táncos szólójában (egy női és egy férfi táncban) a társulatra jellemző színpadi nyelvezet sűrített esszenciaként jelenhet meg, ugyanakkor új utakat mutathat az elkövetkező előadások művészi kísérletezéséhez.

Előadók: Bonifert Katalin, Juhász Zsolt
Zenei kíséret: Pribay Valéria (cselló), Szalay Tamás (nagybőgő), Bakai Márton (hegedű)
Jelmezterv: Pirityi Emese
Fényterv: Lendvai Károly
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

Támogatók:
NKA, EMMI, Bethlen Téri Színház

A Duna Táncműhely 1999-ben alakult azzal a céllal, hogy a magyar néptánc sokszínű formakincsét felhasználva igényes táncszínházi produkciókat, kortárs mozgásszínházi előadásokat hozzon létre. Az alkotók a néptáncot speciális tánctechnikaként kezelik, amelynek segítségével igyekeznek egy egyéni mozgásnyelvezetet kialakítani.
A Táncműhely változó összetételben működik, tagjai professzionális táncosok. A darabokat a koregráfusok és a táncosok stúdiómunkában készítik Juhász Zsolt koreográfus vezetésével. A társulat intenzíven turnézik belföldön és külföldön egyaránt, s rendszeresen bemutatkozik a legfontosabb hazai kortárs tánc és összművészeti fesztiválokon.
A táncműhely fontosabb előadásai: Infant, A tizedik vőlegény, Fosszíliák, Metszetek, Barlang, Himnusz, Ami a szívedet nyomja, A csend szigetei.
A Duna Táncműhely 2002 óta évente megszervezi a jelentős szakmai és közönségsikernek örvendő, régiós szinten kiemelkedő fontosságú Kalászi Kortárs Tánctalálkozót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése